Főoldal Inspirációk Tanulás Zenék Filmek Hobbi RSS

Felmonddás, egyebek 2

2016.06.01. 22:11

Ez még mindig az állástéma folytatása.

Szóval van 1-2 dolog, ami miatt ezt a nem jó munkahelyet is nehéz szívvel hagytam ott: a kedvenc ügyfeleim. Elképzeltem az utolsó találkozást, hogy majd erőltetnem kell, hogy ne sírjak, de végül is semmi sem úgy volt, ahogyan elképzeltem. Persze volt, akinél fojtogatta a torkom a szomorúság, de a legkedvesebb ügyfelemtől nem is tudtam elbúcsúzni. Nyilván ez a szeretet irántuk csak az én fejemben él. (Az övékben lehet csak a kihasználás, nem tudom). Mindenesetre pont úgy történt, hogy amikor utoljára kitettem a lábam az irodaházból, és végleg eljöttem, megszólalt a telefonom és a kedvenc ügyfelem volt. Akkor nagyon jól esett volna sírni, elmondtam neki, hogy ez volt az utolsó napom és azt gondoltam magamban, nem látjuk többé egymást, de jó lett volna utoljára átölelni. Ő úgy búcsúzott, hogy majd még hívni fog. 

Ezek után eltelt pár nap,és úgy tűnik ma nagyon rákoncentráltam lélekben. Már reggel azzal kezdtem, hogy befelé menet a metrón becsuktam a szemem és a kedvenc adócsalómra gondoltam. Arra gondoltam, milyen gondjai lehetnek, most, hogy már nem is létezem számára. Természetesen megszólalt a telefonom és ő hívott a legújabb problémájával, amiben nem tudtam segíteni, mivel már kiléptem a munkahelyről. De hogy senki se gondolja, hogy azért hívott engem, mert olyan nélkülözhetetlen vagyok, azt állította, hogy csak az én számomat tudja (nem én kérdeztem, ő említette, milyen kedves). 

Hétvégén megnéztem az Ex Machinát, tudniillik nem túl régóta Domhnall Gleeson az új kedvenc színészem, mióta láttam a Visszatérőben. Ebben van egy olyan romantikus jelenet, mármint az Ex Machinában, nem a Visszatérőben :) amikor a robotlány azt mondja Gleesonnak, hogy azt reméli éjszakánként gondol rá, és őt figyeli a kamerákon keresztül (ez így is van). Mikor ez a jelenet volt a kedvenc ügyfelemet képzeltem a mesterséges intelligencia helyére és elképzeltem ahogy mondja: "remélem éjszakánként gondolsz rám, és a cégemre és kigondolod, hogy mit tegyünk, hogy kevesebb legyen a veszteség, és hogy majd jövőre amikor nyereségesek leszünk, hogyan csökkentsük az adót".

Fárasztó tudom, de éjszaka volt. És ugyanúgy jártam, mint Gleeson.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rubicon.blog.hu/api/trackback/id/tr608726684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása