Annyira meleg volt ma, hogy elaludtam az állatkertben.

A múlt évben is megtörtént már, de akkor a pálmaházban a lajhároknál, a lajhárok is aludtak, látogatók nem jöttek, nagyon meleg volt, elaludtam.

Egyébként én nagyon rossz alvó vagyok, nagyon nehezen alszom el, ha álmos vagyok is, néha viszont akárhol el tudnék aludni. A számvitel óra az egyetlen kivétel, ott sosem aludnék el.

A Wayward Pines pedig az 5. résztől átment sci-fi-be. Ez azért tetszik, mert pont most kedztem olvasni Asimovtól az Alapítványt és ez a "tudós előre látta a jövőt" azzal nagyon egybecseng. Persze, a tudósok jelenleg is sokmindent tudnak jósolni.

Nálam nagyon hatott a 2000 év dolog, még az álmaimba is beférkőzött a hangulat. (Most először gondoltam arra, hogy akár a könyvet is beszerzem, pedig talán sorozat alapján még sose vettem a kezembe könyvet). Szóval álmomban én is ott jártam a jövőben, 4028-ban és éppen tél volt, egy barlangban és nagyon kínzott, hogy magam mögött hagytam az emberiséget. Igazán álmomban éreztem át, hogy ez milyen durva. Ébren nyilván nem gondolok erre, hibernáció se létezik, se ilyen furcsa evolúció (remélhetőleg), legalábbis nem úgy nézünk ki. Elképzeléseim szerint, inkább eltunyulna az emberiség, mintsem ragadozó vadállattá váljék. Az Asimov-féle elképzelés valamivel hihetőbb a jövőre vonatozóan, még akkor is, ha abban nem hiszek, hogy bolygókat fogunk meghódítani. Egyik este az állakertben éppen azon gondolkodtam a tömegben, hogy a kultúra milyen kevesek kezében van. Néha megkérdezik, nem sajnálom-e a bezárt állatokat, hát hogyne sajnálnám! De az igazság az, hogy az állatkerti állatok nem feltétlenül a bezártságtól szenvednek, hanem a tömegtől. Az emberek gyakran kevésbé tudnak viselkedni az állatoknál, a gyerekek és a felnőttek is hangoskodnak (az Ikeába is ezért nem szeretek bemenni, úgy érzem beszakad a dobhártyám egyesektől). Az állatkölyköknél valamiért nincs meg ez borzasztó visítás, mint az ember gyerekeknél. Főleg a kenguruk szimpatikusak, a hangjukat se hallani. A szurikáták ugyan folyamatosan hangot adnak ki, kommuniálnak evés közben is, de mindig viszonylag halkan, sose zavaróan. Na, de nem is igazán a viselkedésre értem azt, hogy a kultúra kevesek kezében van, hanem a "tudásra". Ugyan sokrétű, és összességében sokak kezében van, de hétköznapokon viszonylag sohasem találkozom, mondjuk olyan típusú emberekkel, mint mondjuk a gyerekkori emlékeimben a Verne regényekben éltek. Magammal főleg nem vagyok elégedett, ugyan olykor előfordul, hogy állatkertben valaki kérdez és akár jól meg is tudok felelni, még latinul is eszembe jut minden, ami kell. Általában azonban, nem feltétlenül hagyatkozom az emlékeimre, annyi mindent egyszerűbb megnézni a neten, hogy is van pontosan. Ilyesmire pl. a Rejtelmes sziget hőseinek nem volt lehetősége.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.