Főoldal Inspirációk Tanulás Zenék Filmek Hobbi RSS

 

Január elsején egy szuper edzéssel zártam az év első napját. Amikor megérkeztem az edzőterembe, a lányok lelkesen beszélték, hogy az is motiválta őket, hogy az év első napjai meghatározzák az évet. Szóval az elseje = január, másodika = február stb. Ezt a hiedelmet/ vagy babonát :) már én is hallottam és hiába a hitetlenségem, azért szoktam gondolni erre minden év elején. Csak az a baj, hogy sosem jegyzetelek, így nem adnak semmilyen tanulságot aztán az évemre. De most!

 

Elseje

Nagyon sokáig aludtam, habár ezt nem szerettem volna, de mindig úgy vagyok vele, hogy ha jön egy kis szünet és nincs a kényszer a korai kelésre, akkor átállok a hajnali 1-2-3 óráig ébrenlétre, majd a délelőtti hosszas alvásba. Ezt nagyon nem szeretem, de bárhogy is, így alakul. Ilyenkor kihagyom a reggelit, mert olyan közel az ebéd. Egy rövid tornával indítottam a napot, aztán csomagoltam, mert délután utaztam Budapestre. Az út szörnyű volt, mindig ideges vagyok attól, ha vissza kell jönnöm. Szinte mindig van baleset az autópályán, vagy valamiért nincs haladás. Az esti edzést éppen elértem, az jó volt. De nehéz is, mivel majdnem 2 hét kimaradt, fájt a derekam a kettlebelltől. Aztán hazaértem kb. 21 órára - és az alvás nem ment, de kimostam egy adag ruhát.

 

Másodika

Hétkor keltem, főztem egy teát és kiporszívóztam a lakást, majd fel is mostam, ahol kell. Aztán indultam a szokásos önkéntes munkámra. A kert szép volt, de semmi télies élmény, mint ahogy volt pár éve, ehelyett minden csupa sár. Kicsit untam az önkénteskedést, mert az esős időjárás miatt nem volt tennivaló. Ebédeltem, majd meglátogattam a Karácsonykor született kis gorillát. Sajnos csak kivetítőn lehetett látni, meg kordonnal el is van zárva, de jó ez így, nem kell zavarni az állatokat. Utána meglátogattam a szurikátákat, az eső miatt ők is behúzódtak az ablakból figyeltek valamit nagyon.

Munka után elmentem bevásárolni, óriási leárazások, de túl hosszú sorok is. Egy dolgot akartam azért így is venni, edzőruhákat, mert azokat állandóan mosni kell, sosincs elég és valahogy ki is kopnak a hordhatóságból. Mivel ezek nem olcsó ruhák, féláron érdemes beszerezni.

Este ismét edzés, még mindig nehéz volt, de sokkal jobban bírtam, mint azok, akik nem jöttek el elsején és az elsejei magamhoz képest is jó voltam.

Még muszáj elmondanom, hogy másodikán összetört a szívem. Kicsit nevetséges leírni, de így alakult és mivel még harmadikán is ezen bosszankodom, ez szempont. Úgy volt, hogy úgy november végén, vagy december elején, már nem is emlékszem :) - feltűnt egy srác az edzésen, és mindig a nyomomban volt, mindig nagyon udvarias volt, úgy futott utánam, elpakolta helyettem az edzőcuccaimat - és én ehhez a figyelemhez hozzászoktam, nagyon hízelgő volt. Tudni kell, hogy én nem szoktam az edzésen ismerkedni és ritkán is beszélek bárkivel, mivel éppen odaérek bemelegítésre és edzés alatt meg ugyebár edzek. Egyébként az introvertált személyiség mintapéldánya vagyok, ez a srác pedig pont az ellenkezője. Ő mindig a középpontban van. Na mindegy, úgy hozzászoktam, hogy valaki beszél hozzám, hogy egy idő után igényeltem is és időnként direkt korábban mentem, hogy még a bemelegítés előtt köszönjek neki. Meg egy kicsit több edzésre is mentem, mint szoktam. És aztán jött a nagy ünnepi szabi :) Elsején nem jött, másodikán jött, de úgy tűnik amíg nem voltam felszedett még 2-3 lányt (mármint erre a cukiskodásra, amit velem is szokott tenni az edzésen), ami már így szinte hárem és ez most nem tudom mimet törte össze a hiúságomat, vagy a szívemet, de nem jó érzés. Szerintem röhögne mindenki, akinek elmesélném, úgyhogy lehet nem is fogom.

Este nem tudtam aludni. Nem a fentiek miatt, de jöttek a halálgondolatok, pedig megfogadtam, hogy küzdök. Megnéztem pár TEDx előadást mire elaludtam. Kb. reggelre.

 

Harmadika, Szerda

Dolgozni mentem a real world-be, pontosan 7:17-kor keltem, ami azt jelenti, hogy 10 percet késtem az évi első munkanapomon, mivel nem bírtam átállni az éjszakázásból.

Mint mindig, a munkahelyen év eleji káosz, értelmetlen első meeting stb. És lecseszett a főnököm. Mit gondoltok miért? Mert az ünnepek alatt készültem az év elejére, és az ügyfeleknek írtam egy 10 oldalas tájékoztatót, amit ki is küldtem. Szóval, ha nem teszel semmit az ügyfelekért, az lenne a jó? Nem, nem így van, szerintem féltékeny a főnököm és ezt nem csak ma vettem észre. Délutánra azért összeszedtem magam, és mondtam neki, hogy még mikre kellene szerintem figyelni az irodában stb. Nem hiszem, hogy az lenne a jó irány, ha mindenki le@rna mindent, mint a csajok.

Este iskola volt. Lehetett jelentkezni nyelvvizsgára, habár fogalmam sincs mikor készülnék ide, de mivel 3-a jelentkezési határidő - kitöltöttem a jelentkezést, aztán meglátjuk. Tehát ma vakmerő voltam. És még páran a csoportból, aztán kicsit pezsgőztünk is. Ez és persze a társaság feldobott.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rubicon.blog.hu/api/trackback/id/tr913547859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása