Bocsánat, az oldalakról és a munkahelyemről is tudom, hogy sokakat nem érdekel, és főként elegük is van  témából. De én még mindig gondolok a filmre. 

Egyébként, azon gondolkodom, mi különbség is van a jelen élet(em) és egy (rövid) élet a koncentrációs táborban között. Nagyjából a komfortban nyilván lényegesen, de lelkileg, azt érzem alig. És ez nagyon szomorú. Beragadtam ebbe az állapotba, amikor nincs jövő, se remény semmire. 

Nyilván, ennek oka, hogy elegem van. (Bár pont egy éve váltottam munkahelyet, pont itt történt az, hogy egyszer csak rájöttem: kiégtem). Nem tudom ezen hogyan fogok változtatni. Vajon mi tud lelkesíteni embereket, hogyan tudnak hinni olyan emberekben, cégekben, termékekben, amik emberek millióit szedik rá (mostanában vesztett egyik 50-40 milliót, amire körülbelül, annyi véleményt fogalmazok, hogy nekik ez nem is jelentős összeg, a károsultak pedig nem is tudom, mit kapnak ebből?). Hogy igazán nincs értelme kevés pénzért, és különösebben sokért sem bármit tenni olyan emberekért, akik igazából bűnözők (nekem azok). Mindegy is, erre már korábban rájöttem, jó pár hónappal ezelőtt. De mindig ott volt, hogy vannak kedvenceim, van kedvencem az amerikai zsidó(k). Ők olyan ügyfelek, akiket bármikor örömmel látok. Szeretem a hangjukat a telefonban (olyan egyformák), még a fülemben van, amikor első alkalommal hallottam, nem tudtam valódi, vagy sem, de tele érzelemmel és igazán annyira mások. Viszont egyszer írtam már, hogy mindig ott van a távolság, olyan nagy, amit nem vagyok képes semmivel átugorni, őszintén fájó, hogy nem is szabad. Egyik nap héber nyelvű dolgokat hoztak, és annyira lelkesedtem értük, hogy sose szoktam, de akkor hazahoztam a munkát és a google segítségével próbáltam elsajátítani a héber írásjeleket, aztán reggelre sikerült is. Tudom, hogy ennek is vége és ha vége lesz, nem lesz több ilyen ügyfelem, csak a semmi és az érdektelenség. Mindegy, szóval, igazán erre a helyztere jött a film. Még nem tudom, mi lesz a pont a végén, hogyan jutok ezen túl. 

Nem szép dolog, hogy a saját életemre húztam a fimet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.