Főoldal Inspirációk Tanulás Zenék Filmek Hobbi RSS

Ezeket olvastam 2019-ben

2019.12.30. 22:53

Sziasztok! Év vége van, itthon vagyok. Akkor végig is nézek, mi mindent csináltam 2019-ben.

Már év eleje óta tudom, hogy elszúrtam az évet, túl sok munka szakadt rám, nem ritkán napi 12 órák és mindez semmi megbecsüléssel. A világ egyik legnagyobb nemzetközi cégénél dolgozom, pár éve még lehetetlennek tűnt, hogy ez így lesz, de így lett. Sajnos a sok munka nem mindig jár boldogsággal, ugyanakkor elfoglal és általa olykor egy időre minden más probléma megszűnik. Emellett kedvenc helyem is alkalmazott immár nem csak önkéntes pozícióban, de ettől még idén is rengeteg időt fordítottam az önkéntes munkára is.

Kisebb csodának tűnik, de én ezen körülmények között is elolvastam azért havonta egy-két könyvet. Most bemutatom ezek közül a legjobbakat:

1. Donna Tartt - A titkos történet (és az Aranypinty)

 

tt.jpg

Minden azzal kezdődött, hogy kaptam egy ajándékjegyet az Aranypinty című filmre. A mögöttem ülő sorban egy csoport ült, a film után kifelé hallottam őket lelkesen beszélni a könyvről. Elhatároztam, hogy elolvasom én is. Éppen akkor hirdettek meg egy kisebb összejövetelt az egyik üzletben és gondoltam, ott akkor majd meg is veszem. De aztán, pont ez a könyv már nem volt készleten, hanem az írónő egy másik könyve A titkos történet várt az egyik polcon. Végül mégis az Aranypintyet olvastam el előbb ebook formában. Nem bírtam letenni és amint véget értem vele, egyből jött A titkos történet. Ezt már nemhogy nem tudtam letenni, de letaglózott. Azt hiszem A titkos történet zseniális, annyira ritkán kerül a kezembe ilyen könyv, aminek úgy érzem a hatása az egész életemen végig kísér majd. Egyszerűen beette magát a fejembe és miután kiolvastam, nem tudtam magam mögött hagyni. Mintha én is része lennék a történetnek, mintha az enyém lenne és mostantól nekem is tovább kell élnem a titkos történet tudatával.

Öten voltak. Megközelíthetetlen, titokzatos kis csoport a vermonti egyetemen. Ebbe az elit társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia, a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk hatására nemcsak tanulják, át is élik az ókori görög kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat és a véráldozatot. De amikor megszegik a társadalmi és erkölcsi törvényeket, átlépik a határokat, életük örökre megváltozik. Saját bőrükön tapasztalják, hogy nem ölni nehéz, hanem tovább élni.

 

2. Benedict Wells - Beck utolsó nyara

 

Egy 37 éves középiskolai tanárról szól, aki nem ilyen sorsról álmodott és álmodik, de sajnos nem eléggé tehetséges, vagy tehetséges, de nincs benne meg az a plusz, ami kiemelné. Az a durva ebben a könyvben, hogy egy fiatal srác írta és nem hiszem el, de ahogy olvasod elképesztő, hogyan tudta olyan fiatalon átélni egy szinte középkorú ember életközép-válságát. A végén azért megérted, miért.

but.jpg

 

Egy szerelmi bánattól szenvedő, kiégett tanár, egy afronémet férfi és egy litván zenei csodagyerek élete nagy utazására indul Münchenből Magyarországon és Kelet-Európán át Isztambulba. Útjukat végigkíséri egy lány, mindannyiuk erotikus álmainak tárgya, egy pincérnő és egy litván család rejtélyes múltja. Különös őrangyalként vigyáz rájuk Bob Dylan, az öregedő rocksztár, kinek halhatatlan dalai zenei aláfestésként színezik át életüket. Az 1984-ben született német Benedict Wells 2003-ban, miután elvégezte a középiskolát, Berlinbe költözött, de nem iratkozott be az egyetemre, hanem inkább megírta első, a Beck utolsó nyara című regényét, és azonnal hangos sikert aratott vele egész Európában. 

 

3. Ian McEwan - A Chesil-parton

 

Meséltem pár embernek, hogy ez a könyv egy kudarcról szól. Egy fiatal, szerelmes pár összeházasodik és nem sikerül a nászéjszakájuk. Tapasztalatlanok és türelmetlenek, szóval nem jön össze. Másnap reggel elválnak útjaik és soha többé nem látják egymást. Azt hiszem, nagy értetlenkedés követte eddig, akinek meséltem, hogy ez a könyv nekem tetszik. De, ugyebár léteznek ilyen életre szóló hibák, és lehet itt elemezgetni, hogy mi miért történt. Ez is egyfajta titkos történet.

1962 júliusában egy fiatal szerelmespár az esküvője napján megérkezik egy tengerparti hotelbe. Minden tökéletesnek látszik - a kilátás, a pazar vacsora, a finom bor -, a fiú nem sejti, hogy a lány szörnyű titkot hordoz. Mindketten félnek a közelgő nászéjszakával kapcsolatos érzéseikről beszélni, és egyikük sem tudja még, hogy e néhány óra történései egész életükben kísérteni fogják őket...

 

 4. Muriel Barbery - A sündisznó eleganciája

 

Ezt a könyvet még év elején olvastam, tehát az idei legrégebbi élmény. Minden jól halad a könyvben, beszippantott, szórakoztatott, de aztán az utolsó oldalakon adott egy pofont.

Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. A tizenkét éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy a tizenharmadik születésnapján felgyújtja a lakásukat, majd véget vet az életének. Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket..

 

5. Murakami Haruki - tánc, tánc, tánc

 

A Birkakergető nagy kaland folytatása, szóval Murakami egyik jobb könyve szerintem, már csak a birkaember miatt, mivel ő az egyik kedvenc karakterem, Idén elolvastam a Különös könyvtárat is, ami szintén birkaemberes sztori (de igen rövidke). Összességében, azért arra jutottam, hogy majd elő kellene vennem újra a Birkakergetőt, mert az jobb volt.

Ha valaki nem olvasott még Murakami-regényt, ne a magyarul most megjelent Tánc tánc tánc-cal kezdje. A legfőbb ok: a könyv gyakorlatilag folytatása a korábban írt Birkakergető nagy kaland-nak. Előzmények nélkül is érthető minden, de jobb sorban haladni. Már csak Birkaember miatt is. A Tánc tánc tánc-ban minden megvan, amiért Murakamit kedvelni lehet - képzelet és valóság keveredése, magányos hősök, titokzatos természetfölötti események, meditatív nyomozás, spagetti és sok zene -, gyakorlott Murakami-olvasók nem fognak csalódni.

 

6. Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!

 

Mintha visszarepültem volna az időben, gyerek vagyok és a Huckleberry Finnt olvasom. Szuper könyv gyerekekről, akiknek az apja egy fekete embert véd.

nbf.JPG

 

Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga, Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon. Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra...

 

7. Marina Lewicka - Eperföldek

 

Aki, mint én, sosem volt vendégmunkás Angliában, végre megtudhatja ebből a könyvből, milyen lehet is az. És hogy, mi is a globális gazdaság.

eper.JPG

 

A festői szépségű angliai mezőn két lakókocsi álldogál, egy a férfiak, egy a nők számára. Lakóik bevándorlók, akik a világ legkülönfélébb tájáról érkeztek nagy reményekkel és vágyakkal. Andrij, az ukrán bányászfiú a régi rendszer gyermeke, míg a csinos, fiatal Irina már az új Ukrajnát képviseli – gyanakodva kerülgetik egymást. Aztán ott vannak még a lengyelek, a Bob Dylan-rajongó Tomasz, az apró, de terebélyes Jola, és ájtatos unokahúga, Marta; két kínai lány, akik közül az egyik nem is kínai; a bájos Emanuel Malawiból; valamint a mindig titokzatos Vitalij. Mind epret szedni jöttek az idillien szép, zöld Angliába.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rubicon.blog.hu/api/trackback/id/tr4115374372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása