Ezt még behoztam év végére. Most már alig van időm bármit is nézni, de azért az évben kb. 4-5 sorozat belefért és ebben benne van a The Americans, amely mindenféle akciók és sallangok nélkül az egyik legjobb.

A múlt év végére a korábban alulértékelt Martha lett a kedvencem, de pont úgy gondoltam, hogy lezárást is kap. Az ő történetét végül még folytatták és elég hangsúlyos volt a negyedik évadban, de én még szeretném, ha megmutatnák, végül hová jutott (de talán nem fogják),

Még 2 évad lesz, viszlát jövőre!

Nem tetszett. Túl sok volt benne a halál.

Persze a többi könyvében is, de azokban szimbólumok mögött.

 

A főhős a világfájdalomtól a nagy érzelmi viharokon át a reménytelennek tűnő vágyakozásig, a kamaszkor összes kötelező lépcsőjét végigjárja, a 420 oldalra jutó öngyilkosságok száma pedig magasabb, mint a föld alól előbukkanó misztikus szörnyeké. A történet popkulturális utalások színesíti, felbukkan Boris Vian, A nagy Gatsby, és persze a könyv címadó Beatles slágere, a Norwegian Wood is. (A magyar címadás nem sikerült tökéletesen, mert az eredeti dalban szó sincs erdőről, csak egy lányról, akinek szobáját norvég fával borították.) Az utolsó fejezet írása közben Murakami mégsem ezt, hanem egy másik Beatles-dalt, a Nowhere Mant hallgatta. Bár korábban kijelentette, hogy kizárólag Woody Allennek és David Lynch-nek engedné, hogy vászonra vigye munkáit, a Norvég erdőből mégis egy vietnámi rendező, Anh Hung Tran rendezett filmet 2010-ben.

Könyves Blog

Jelenleg az életemben az egyik legjobb dolog a sport, ha jól számolom három éve kezdtem járni ebbe a fitness-terembe mondhatjuk, hogy a törzshelyem. Nagyon szeretem a csoportos órákat, semmi sem motivál annyira, mint hogy más emberekkel együtt szenvedhetek :) Otthon egyedül nem megy. Habár a mozgásigényem növekedése miatt már otthonra is beszereztem egy jógaszőnyeget, valamint a kedvenc eszközöm is kipipálva otthonra: a kettlebell golyó!

Legújabb szerelmem azonban a box! De már ezt is lassan egy éve űzöm, igaz nem túl nagy gyakorisággal, mivel annyiféle edzés már csak az időhiány miatt sem fér bele. Hogy mit szeretek benne? Elsősorban azt az energiát, amit ott kiadhatok magamból. Őszintén, én a belső dühömet is csak ott tudom kiadni. Olyan típus vagyok, aki magába fojtja a dolgokat, a konfliktusokat kerülöm, sőt sehogyan sem kezelem, csakis elfojtással - és erre ad valamennyi enyhítést a box. Amikor minden erőmmel odacsapok, nem szoktam olyan emberekre gondolni, akiket utálok, nem is igen van ilyen, hanem akik esetleg valamivel hátráltatnak, vagy úgy érzem, hogy nem őszinték velem. Gyakran gondolok  a saját hibáimra is, egyszóval magamra vagyok dühös - és ha igazán dühös vagyok, annak mindig az az eredménye, hogy megdicsér az edző, mert erősen ütök.

Motiváló képek a tovább mögött:

Mozgalmas évem volt 2016

Tanulás

2016. februárban megszereztem a tanácsadói képesítést

2016. novemberben pedig ismét tanulásba fogtan - nemzetközi témában

Idegennyelv: idén a Xeropan számomra egy fontos részt képvisel az angol tanulásban, a németet hagyományos tanfolyamon gyakoroltam

Munka

Munkahelyet váltottam magasabb fizetésért és pozícióért.

Indítottam egy másik - szakmai blogot - de elég kevés időm van rá.

Könyv

Aki hatással volt rám: Asimov.

Sorozat

Westworld - egy sorozat amitől nem fordultam be.

Wayward Pines - egy sorozat, amitől befordultam.

Tanulság

A siker és annak korlátja egyaránt bennem rejlik.

A Westworld nyelvén szólva: az isteni hatalom nem egy felső hatalomtól ered, hanem a saját elménktől.

Számomra a saját korlátomat elsősorban a felejtés jelenti. Hogy hogyan fogok ezen túllépni, nem tudom.

Ismét egy nagyon értelmetlen, és annál élethűbben megélt álmom volt, amit már csak azért is leírok itt, mert vicces módon kapcsolódik egy 2015. áprilisi álmomhoz. Akkor ugyanis azt álmodtam, hogy érték-helyesbíteni indultunk az egyik számviteltanárommal.

Most egyedül indultam valahová álmomban, nagyon szép napsütéses nyári délután volt, én Hajdúböszörménybe akartam eljutni, de valamiért Budapesten sétáltam és eltévedtem. Találkoztam két-vagy három emberrel, akik kedvesen invitáltak, hogy tartsak velük. Így is tettem, mert tényleg nem tudtam, hol járok, a környék nagyon ismeretlen volt, régi, nagy és kopott épületekkel. Nekem úgy tűnt, hogy Budán vagyunk, a távolban láttam a Dunát, és egy hidat, de az egyik lány, akit kísértem, azt mondta igen közel vagyunk Böszörményhez, csak át kell mennem a hídon ... Ezzel sűrűn egyet is értettem, mivel az álmomban teljesen természetes módon Budapest egybenőtt Hajdúböszörménnyel. Tehát mivel, annyira közel jártunk és, ha már így összeismerkedtünk, mondta a lány, hogy ne menjek még haza, hanem menjek el hozzájuk, hiszen itt laknak nem messze. Tehát velük tartottam, egy a környéken általános nagyon kopott házba. Innen jön az utalás az előző álmomra. Ugyanis, amint beléptem a házba, éreztem, hogy itt van valahol a számviteltanár egyik belső szobában. Arra gondoltam, hogy tetoválása van és szinte láttam a szemem előtt. Valamikor később elő is került, amikor már nagyban beszélgettünk az új ismerőseimmel, de akkor már indulni akartam, ezért  nem foglalkoztam vele, csak pár szót váltottunk, szóba került az értékhelyesbítés. Aztán valaki rátért arra, hogy oda is költözhetnék hozzájuk, persze én inkább már menni akartam.

Már elég késő volt, tehát nagyon el akartam indulni haza, el is indultam, de a lány elkísért és, ismét rávett, hogy ha már idáig eljöttem, van itt egy kastély is, amit feltétlenül meg kell néznem, csak kb. egy utcányira. Tehát elindultunk oda, de elfogott az az érzés, hogy nem kellene mennem. Beléptem a kastély udvarára és baloldalt egy kis tavat láttam. Közelebb mentem a tóhoz és elég szemetes volt, úgyhogy elindultam inkább a kastély felé. Annyira lepusztult volt a hely, és csak azt éreztem, hogy nem kellene tovább mennem.

Nem is mentem, mert megszólalt az ébresztő, és nagy csalódással ébredtem, mert olyan élethű volt az álom, nem akartam elhinni, hogy csak álom volt és nem léptem be a kísértetkastélyba. Talán majd legközelebb...

Még mindig látni a városban ezt a plakátot, persze csak itt-ott ottmaradt, ottfelejtették, valószínű nem adják sehol:

Emiatt, ha látom, még mindig foglalkoztat, főleg, hogy alig nézek mást azóta.

Tegnap például arra gondoltam, hogy én is pont így kapaszkodok egy szörny kezébe, nem tudom, miért és merre tartok, csak húz és húz. Meg ehhez hasonló haszontalanságok jutnak az eszembe erről az egészről. Hogy csak úgy vagyok, a kirepülés állapotában, elvesztettem a talajt és csak a szörny keze van, nincs más alattam az űr, előttem a semmi. Félek. Hogy mikor jön a landolás végre, nem tudom, és már aggaszt, mert mi van, sohase, nyilván sohase.