Ismét egy nagyon értelmetlen, és annál élethűbben megélt álmom volt, amit már csak azért is leírok itt, mert vicces módon kapcsolódik egy 2015. áprilisi álmomhoz. Akkor ugyanis azt álmodtam, hogy érték-helyesbíteni indultunk az egyik számviteltanárommal.

Most egyedül indultam valahová álmomban, nagyon szép napsütéses nyári délután volt, én Hajdúböszörménybe akartam eljutni, de valamiért Budapesten sétáltam és eltévedtem. Találkoztam két-vagy három emberrel, akik kedvesen invitáltak, hogy tartsak velük. Így is tettem, mert tényleg nem tudtam, hol járok, a környék nagyon ismeretlen volt, régi, nagy és kopott épületekkel. Nekem úgy tűnt, hogy Budán vagyunk, a távolban láttam a Dunát, és egy hidat, de az egyik lány, akit kísértem, azt mondta igen közel vagyunk Böszörményhez, csak át kell mennem a hídon ... Ezzel sűrűn egyet is értettem, mivel az álmomban teljesen természetes módon Budapest egybenőtt Hajdúböszörménnyel. Tehát mivel, annyira közel jártunk és, ha már így összeismerkedtünk, mondta a lány, hogy ne menjek még haza, hanem menjek el hozzájuk, hiszen itt laknak nem messze. Tehát velük tartottam, egy a környéken általános nagyon kopott házba. Innen jön az utalás az előző álmomra. Ugyanis, amint beléptem a házba, éreztem, hogy itt van valahol a számviteltanár egyik belső szobában. Arra gondoltam, hogy tetoválása van és szinte láttam a szemem előtt. Valamikor később elő is került, amikor már nagyban beszélgettünk az új ismerőseimmel, de akkor már indulni akartam, ezért  nem foglalkoztam vele, csak pár szót váltottunk, szóba került az értékhelyesbítés. Aztán valaki rátért arra, hogy oda is költözhetnék hozzájuk, persze én inkább már menni akartam.

Már elég késő volt, tehát nagyon el akartam indulni haza, el is indultam, de a lány elkísért és, ismét rávett, hogy ha már idáig eljöttem, van itt egy kastély is, amit feltétlenül meg kell néznem, csak kb. egy utcányira. Tehát elindultunk oda, de elfogott az az érzés, hogy nem kellene mennem. Beléptem a kastély udvarára és baloldalt egy kis tavat láttam. Közelebb mentem a tóhoz és elég szemetes volt, úgyhogy elindultam inkább a kastély felé. Annyira lepusztult volt a hely, és csak azt éreztem, hogy nem kellene tovább mennem.

Nem is mentem, mert megszólalt az ébresztő, és nagy csalódással ébredtem, mert olyan élethű volt az álom, nem akartam elhinni, hogy csak álom volt és nem léptem be a kísértetkastélyba. Talán majd legközelebb...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.