A múlt nyári egyik nagy kedvenc sorozatom volt a Wayward Pines, úgy- hogy - még ami sosem volt, az eredeti trilógiát is elolvastam. Persze, amit igazán kerestem benne, végül nem találtam meg, abban a formában, ahogy elképzeltem. És lehet, hogy nevetséges, minden ellenére, azt gondolom, hogy van valami a Wayward Pinesban, ami felemelhetné. Mégpedig ha ötletet adna valakinek egy szépirodalmi műhöz.

Amit én láttam/látok benne/mögötte, ami megfogott: az ember tökéletes elveszettsége. Nem gondoltam volna, hogy néha előfordulhat, hogy amit keresek, azt egy valószínűleg tiszavirág népszerűségű és valójában nem túl értékes regényben találom meg. Pont így érzem magam én is Budapesten, mint a wayward pinesiak. Nekem is van valamiféle falam az aberráltak ellen, de nem olyan erős, nincs benne magasfeszültség. Engem is az otthontalanság és az éhhalál fenyeget a külvilágból, de még magamból is.

Mivel az első évad szinte feldolgozta a teljes trilógiát, el sem bírtam képzelni, mi lesz majd a másodikban. Igazából a trilógia végéhez nem adott többet, mint hogy egy évadon át próbált pontot tenni arra a történetre, amire a regény kb. egy oldalon ugyanezt rövidebben megteszi.

Budapesten ki van plakátolva 1-2 helyen a sorozat, habár a jóég tudja, hol adják. Jól esik ránézni, amikor megyek, vagy jövök munkából - olyan magányos vagyok, ez úgy tűnik nálam ebben a sorozatban realizálódik - mármint persze csak a fejemben.

Tehát már egy ideje elkezdődött a próbaidő az új munkahelyemen, és hát egy darabig hezitáltam, hogy szóljak-e most róla, vagy ha majd már túl vagyunk az egészen, de aztán úgy döntöttem, közben is észben kell ezt tartani. Mert ugye mindenki igyekszik figyelmeztetni, hogy ez nem az én próbaidőm, hanem a cégé és ha valami nem tetszik, még ezalatt lépni kell.  De mondjuk nem tervezem, hogy máris lelépjek, pedig nem mondanám, hogy minden full tökéletes.

Nálam az egyik nagyon fontos tényező volt a váltásnál, hogy két női főnök elfogyasztása után, most ismét férfi főnököm legyen, akit nem lehet olyan szavakkal illetni, hogy hisztis. Ehhez képest egy-két férfiről már az interjún kiderült, hogy pont olyan, mint egy női főnök.

Nem így, Günther, akit választottam. Végül is amiatt is döntöttem az állás mellet, ahogyan őt megismertem az interjún. Visszagondolva, hisztisnek nem tűnt, de azt hiszem nem nagyon tett semmi olyat, amiért plusz pontot kapott volna. Az interjúról elkésett, aztán a második interjún sem mutatott semmi biztatót magáról. Olyannak tűnt, aki mindent kimond és nem mindig foglalkozik azzal, mit gondolnak mások, kivéve, amikor a konfliktusok kerüléséről van szó, mert abban nagy taktikus. Na jó, igazából egy minden hájjal megkent csalónak nézett ki, és ez tetszett. Ezen kívül van egy érdekes személyisége, amit mostantól figyelek. Amikor morcos, akkor nem kedves az emberekkel. Velem egyszer nem volt kedves, de észre sem vettem, csak utólag, mivel szokásom szerint magamba mélyedtem, vagyis ahogy mások mondják lélekben a Holdon éltem. Utólag esett le, de nem foglalkoztam vele, csak azt tűnt fel, hogy elkezdett dicsérgetni, pedig azt sosem szokott, ráadásul jelentéktelen dolgok miatt, hogy pl. hű jegyzőkönyvet is írtam, meg ilyesmi és azt hiszem,  lelkiismeret-furdalása lehetett, emiatt elkezdett egy percre érdekelni, sajnáltam. A dicséret-sorozat az persze nem tartott sokáig, mert én igazán szeretnék láthatatlan lenni, tehát rájöttem, hogy nem kellene annyira faarccal ülnöm, mert aggódik, és így kínos volt. Erre pár napra felhívott és a telefonban elmondta, hogy ügyes vagyok, szóval egy fokkal jobb, mintha mások előtt mondja, de nekem ez is ciki. Elhatároztam, ha legközelebb megdicsérget, megmondom, hogy hagyja már abba, anélkül is szeretem őt. Erre pedig legközelebb megint morci volt,  megkérdezett egy full jelentéktelen dolgot, hogy odafigyelek-e eléggé Ursulára, aki Wulkeprotesdorfban iktat. Hát megmondtam őszintén, hogy nem, az egész iktatás számomra lényegtelen. Erre azt mondta, hogy jó, végülis igazam van; és ennyi.

Volt egy másik érdekes közlése Günthernek, amikor autóval kivitt. Elkezdett gyorshajtani, és nem is esett le, csak éreztem a gyomromban, hogy szinte repülünk az autóval. Igazából nem volt rossz, de alig fogtam fel, azt hittem hirtelen lejtőhöz értünk vagy a jó ég tudja mi van, mivel éppen akkor is a Holdon jártam fejben. Erre megkérdezte, hogy egyébkén nem félek? Én aztán nem - mondtam és aludtam tovább. Később rájöttem, hogy nem figyelek eléggé Günther megnyilvánulásaira és legalább egy kicsivel jobban kell figyelnem, mert még meghalok :)

Ez még mindig az állástéma folytatása.

Szóval van 1-2 dolog, ami miatt ezt a nem jó munkahelyet is nehéz szívvel hagytam ott: a kedvenc ügyfeleim. Elképzeltem az utolsó találkozást, hogy majd erőltetnem kell, hogy ne sírjak, de végül is semmi sem úgy volt, ahogyan elképzeltem. Persze volt, akinél fojtogatta a torkom a szomorúság, de a legkedvesebb ügyfelemtől nem is tudtam elbúcsúzni. Nyilván ez a szeretet irántuk csak az én fejemben él. (Az övékben lehet csak a kihasználás, nem tudom). Mindenesetre pont úgy történt, hogy amikor utoljára kitettem a lábam az irodaházból, és végleg eljöttem, megszólalt a telefonom és a kedvenc ügyfelem volt. Akkor nagyon jól esett volna sírni, elmondtam neki, hogy ez volt az utolsó napom és azt gondoltam magamban, nem látjuk többé egymást, de jó lett volna utoljára átölelni. Ő úgy búcsúzott, hogy majd még hívni fog. 

Ezek után eltelt pár nap,és úgy tűnik ma nagyon rákoncentráltam lélekben. Már reggel azzal kezdtem, hogy befelé menet a metrón becsuktam a szemem és a kedvenc adócsalómra gondoltam. Arra gondoltam, milyen gondjai lehetnek, most, hogy már nem is létezem számára. Természetesen megszólalt a telefonom és ő hívott a legújabb problémájával, amiben nem tudtam segíteni, mivel már kiléptem a munkahelyről. De hogy senki se gondolja, hogy azért hívott engem, mert olyan nélkülözhetetlen vagyok, azt állította, hogy csak az én számomat tudja (nem én kérdeztem, ő említette, milyen kedves). 

Hétvégén megnéztem az Ex Machinát, tudniillik nem túl régóta Domhnall Gleeson az új kedvenc színészem, mióta láttam a Visszatérőben. Ebben van egy olyan romantikus jelenet, mármint az Ex Machinában, nem a Visszatérőben :) amikor a robotlány azt mondja Gleesonnak, hogy azt reméli éjszakánként gondol rá, és őt figyeli a kamerákon keresztül (ez így is van). Mikor ez a jelenet volt a kedvenc ügyfelemet képzeltem a mesterséges intelligencia helyére és elképzeltem ahogy mondja: "remélem éjszakánként gondolsz rám, és a cégemre és kigondolod, hogy mit tegyünk, hogy kevesebb legyen a veszteség, és hogy majd jövőre amikor nyereségesek leszünk, hogyan csökkentsük az adót".

Fárasztó tudom, de éjszaka volt. És ugyanúgy jártam, mint Gleeson.

Legutóbbi állástémás posztomat alig merem folytani, mert nincs még vége a történetnek. A lényeg, hogy kerestem, engem is kerestek és végül úgy döntöttem, felmondok. Persze, nem engedtek el, de ezt nyilván nem tehetik meg, így a lehető legrosszabb opció maradt, aláírattam a felmondást és le kell töltenem a 30 napot, abból semmit nem engednek el, és természetesen nem bánnak velem túl szépen ez idő alatt, de kibírom. 

Az interjúkon a teszteket további tesztek követték, de azt hiszem, mindenhol az első, a szakmai teszt volt a vízválasztó. Olyan helyről is visszahívtak, ahol én úgy éreztem, túl nehéz volt és nem sikerült túl jól. Az ezt követő megmérettetésre már nem tudtam készülni, habár szerettem volna :) IQ, vagy numerikus teszt, pszichológiai, vagy személyiségteszt, attitüdteszt, mindegyiknek volt valamilyen elnevezésre, nem emlékszem pontosan, az értelmüket sem tudom. A lényeg, hogy úgy gondoltam, hogy ezekre is jó lenne készülni, de igazán nem tudok és az érzés, hogy esetleg nem leszek jó pont ezeknél, akkor már nem tudom, hogyan lehetne rajtam segíteni. Például a személyiségteszten simán kiderül, hogy igazán zárkózott vagyok, asperger szindrómás, nagyon elzárkózom az érzelmektől stb, biztosan ki is derült, akármilyen is vagyok, vagy nem vagyok, de mivel átmentem a teszteken, vagy elfogadták, vagy nincs is semmi bajom.

Végül a döntés a legnehezebb.

Az a helyzet, hogy munkára nem tudok nemet mondani, de most nem lehet több helyen igent mondani, mert mindegyik teljes állás, nagyon kínosan érzem magam. Már megbántam, hogy ennyi interjúra elmentem, nem volt szükséges. De igazán nem volt rossz, csak az a része, amikor esetleg nekem kell nemet mondani. Ehhez nem vagyok hozzászokva és rosszul érzem magam.

Döntöttem. Most már csak nagy a kétség, hogy ez a döntés jó lesz-e nekem. 

Azt mindenhol levágták, hogy nincs önbizalmam. Mindenhol elmondtam, hogy nem is értem, miért hívtak vissza, nem írtam én olyan jó tesztet. Azt mondják nálam jóval tapasztaltabbak írnak semmit a kérdésekre. Azt mondják kifejezetten a tesztem miatt hívtak vissza, a tapasztalatom az semmi. 

Tehát az önbizalmam eddig sem volt magasan és most a jelenlegi munkáltatóm ezt úgy látom, még igyekszik jobban aláásni, amiért elmegyek. Azóta nem tudok semmit jól csinálni, a többiek nem kapnak elég munkát, én viszont az enyémet nem győzöm (de emiatt már nem akarok nekik ingyen túlórázni). És persze semmi sem jó, bármit csinálok. Meg is jegyeztem a könyvizzsgálónak, hogy készüljön fel, hogy miattam rossz az egész évi könyvelés, de csak nevetett, azt mondja az neki teljesen mindegy, ő majd csak egy záradékot ír. 

A helyemre nem találtak senkit, a kollégámnak, akinek átadtam a munkát, úgy döntött, szintén felmond. 

Scorsese filmjei közül a Lidérces órák a kedvencem, amennyire egyszerűen indul, annyira abszurd irányt vesz, ilyen film kevés van. De most nem erről lesz szó, hanem a Vinylről, vagyis a Bakelitről, ami egy sorozat, Scorsese ötlete alapján.

Már annyiféle sorozat van, olyan is sok, ahol menő a dekadens életmód stb, ez is elúszna közöttük, egy-két dolog emeli ki, amik miatt nézem:

1. Andy Warhol

Igen, benne van Andy Warhol, és a The Velvet Underground is. Amúgy nem hiszitek, de meglepően sokan nem ismerik Warholt. A mai edzés után egyébént semmin se csodálkozom, mert valaki kijelentette, hogy sem a Védett férfiakról, sem Robert Merle-ről nem hallott még. És még rólam mondják egyesek, hogy a Holdon élek.

Így néz ki Warhol a sorozatban:

2. Ernst (Carrington Vilmont)

Ha Ernst és Warhol nem lenne, az egész sorozat tőlem menne a süllyesztőbe. Ernst egyfajta Warhol utánzat-szereplő, sokan ösze is tévesztik vele. A második részben is bejött, de igazán a hatodik az, amit a végletekig lehetne mesélni. Ez a rész Scorsese igazi arca, egy Lidérces órák utánérzés. 

Ernst halott ember, tehát úgy sejtem, nem fogjuk eleget látni ebben a sorozatban. Tetszik az a humor és gúny, szomorúság, ahogy a halált kezeli.

Ernst igazán a kor embere, tekintsük meg ezt a hajat, vagy parókát, sok-sok kép, a kedvenc szereplőmről:

3. Zene

Pl. ez a David Bowie-feldolgozás jobb (nekem jobban tetszik, mert egyszerűbb), mint az eredeti:

A The Velvet Undergroundból csakis az eredetit ajánlom, ahhoz nem mert a sorozat sem annyira hozzányúlni. Egyébént rengeteg iszonyatosan jó zene van a sorozatban, nem is győzöm megjegyezni.

Szóval itt egy darab az eredeti The Velvet Undergroundból: 

Befejeztem a sulit, levizsgáztam és új munkát szeretnék.

Sajnos jó álláshiredtésből kevés van és olyanból még kevesebb, ami nekem kifejezetten tetszene. Pedig már nagyon szeretném beadni a felmondásom.

Tehát összesen tudtam jelentkezni 3 helyre, ebből egynek  már lejárt a határideje, tehát akkor kettőre - ez sajnos, kevés. Szerencsére vannak cégek, akik nem hirdetnek, hanem letöltik az emberek önéletrajzát és felhívják. Így történt, hogy viszonylag rövid időn belül a harmadik cégnél interjúztam. A kedvem és a motivációm hasonló sebbességgel repül a mélység felé.

Első interjú - piacvezető nagyvállalat, ha hirdetnék, tuti jelentkeznék, álmaim munkahelye

Ahhoz képest, hogy ők kerestek meg engem, hosszasan üldögélve kezdem az egészet egy sötét tárgyalóban. Majd megérkezett egy hr -es és követte egy másik és folytatjuk - úgy emlékszem sötét volt, vagy valamiért nem emlékszem az arcokra, de annyira kifejezetten igen, hogy unták. Én is, volt a szokásos 3 jó, és 3 rossz tulajdonság. Itt azonnal elfáradtam és őszintén elmondtam, hogy egy szörnyeteg vagyok, rendkívül szétszórt, feledékeny és önbizalomhiányos. (Rossz tulajdonságokban jó vagyok), majd kiemeltem, hogy jó tulajdonságom nincs.

A teszt néhány nyomtatott nem nehéz szakmai kérdés, az utolsóra már nem volt kedvem válaszolni (kivételesen nem írásbeli teszt volt, hanem meghallgattak).

Második interjú - a világpiacon meghatározó óriási nagyvállalat, álmaim munkahelye lenne, ha lenne önbizamam itt dolgozni

Az épületbe is csak a véletlen szerencsével jutottam be, és akkor még nem is tudom, micsoda áthatolhatatlan bejáratok vannak itt, mire eljutok a hr-ig. Mivel voltak túlórázók, sikerült célba érnem, de majdnem megijedtem, amikor véletlenül egy nem tudom milyen osztályra keveredtem, ahol olyan tipikus multis boxok vannak és láttam, hogy páran megijedtek tőlem, mert láthatóan bejutott egy idegen az irodába az én személyemben.

Az interjún szokásos szövegelés a cégről stb, stb. 

A teszt számomra elég nehéz volt. Egyszerűen nem bírok eleget tanulni, mert nagyjából minden kérdéssel kapcsolatban van fogalmam, ismeretem, de nem túl biztos alapokon és csak felületesen (magyarul munka közben nem használt kérdések). A kérdések másik része kifejezetten tankönyvi. Ilyen pl. a céltartalék téma, ami tanulmányaim alatt annyira kevéssé volt fontos, hogy a célratalék sem a mérlegképesen, sem az adótanácsadó képzésen nem volt kiemelt téma, de a tankönyvemben van róla pár oldalnyi leírás. Nyilván egy felvételi interjún valamiért nagyon fontos lehet.

Harmadik interjú - ide nem jelentkeznék, de mivel ők hívtak, nem utasítom vissza a tesztet

Élőben egészen szuper hely, sokkal klasszabb munkahely a belvárosban, mint a jelenlegim (és itt nyilván komolyabb szakemberek vannak, nem olyanok, mint én, és a jelenlegi helyem, ahol olyan egyedül vagyok). Semmi beszélgetés, leültetnek, hogy írjam meg a tesztet, aztán viszlát! (A teszt túl könnyű, talán az én szintem, de ha ilyen könnyű a teszt, ez nem az én állásom, nincs kedvem válaszolgatni, de azért nekifogok nagy unottan és közben bekísérnek egy másik lányt). Én elég gyorsan haladtam a teszttel - a kérdésekre rövid igenekkel, vagy nemekkel is meg lehet feleni, így én nem írok regényt, aztán a fele olyan karikázós, az meg tényleg másodpercek kérdése. De látom a másik lány, mindenhová nagy szövegeket ír, fogalmam sincs miket. pedig ugyanazt a tesztsort írtuk. Na és az utolsó oldalon volt egy kérdés, amire nem tudtam válaszolni, meg egy kérdésre félig elfelejtettem, egy meg annyira könnyű volt, hogy valamiért el is felejtettem odaírni a választ. Na mindegy, én felálltam és beadtam a tesztet (szívesen ráírtam volna a nevem mellé, 4. B osztály, vagy ilyesmi, olyan nagy késztetést éreztem :) Erre a másik lány megkérdezte, hogy bírtam ilyen gyorsan befejezni a tesztet - hát mondtam neki, hogy én egy ilyen szűkszavú ember vagyok, keveset tudok írni ezekre a kérdésekre.

Hazafelé kétségbeestem, hogy hogy lesz nekem így jó állásom? Sosem?