Wayward Pines trilógia
2015.07.26. 19:12
A sorozatban egyből megtetszett az őserdő, aztán néhány rész után kiderült, hogy ez egy sci-fi:
Meglepett ez a fordulat, és ez a szokatlan történet annyira beférkőzött a gondolataimba, hogy éjszakánként szinte úgy vagyok WP-ben, mint a Gólyakalifában a tischler. Miközben tél és hó van. (Szóval lehet csak a hőségriadó miatt vágyom a hidegre).
Pedig most, hogy már a sorozat mind a 10 részén túl vagyok, kicsit alábbhagyott a lelkesedésem (mert a végét kicsit összecsapták) és inkább a könyveket olvasom. Meglehetősen ponyva, de bele lehet merülni a metrón is és nem okoz gondot 40 fokban olvasni, miközben néha el is alszom. Egyszer-kétszer azon veszem észre magam, hogy koncentrálnom kell, mi is volt a könyvben és mi a sorozatban, mert a kettő eléggé eltér. (A legjobb részek nincsenek benne a sorozatban, ezekből inkább külön sorozat készülhetne - A világ felfedezése 4028-ban -ezt a címet adnám neki). Igazából egy túl jó ötlet alapján íródott könyv, de nem túl jó kivitelezésben, a sorozat pedig még kevésbé - de a sorozat így is kimagasló az átlaghoz képest.
Tegnap éjszaka pedig egy kormánykísérletbe csöppentem. Bekapcsolva hagytam a laptopom, mert vártam egy üzenetet és közben az ágyban olvastam a második kötet végét. Nagyon mélyen elaludtam a könyvvel a kezemben és azonnal a hegyekben találtam magam a kisvárosban. Amikor felriadtam ránéztem a gépre, hogy ki kellene kapcsolni és ez az üzenet villant fel: "a melléképület kidőlt, a térképen jelezni kell" - és ez az egy mondatos email akkor olyan természetesen beleolvadt az álmomba. Már csak reggel jutott eszembe, hogy tényleg van ilyen üzenetem? És tényleg ott volt, reggel aztán válaszoltam is rá.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.