Szinte megijedtem, hogy egy újabb Norvég erdő ez a könyv, pedig azért vettem meg, mert a fülszöveg szerint arról szól, hogy egy lány beleszeret egy idősebb üzletasszonyba. De amúgy erről is szól.

Igazából egy újabb Kafka tengerpartont, vagy Birkakergető nagy kalandot olvasnék szívesen, ami úgy magába ránt, átélem a szimbólumokat - ezt ebben a könyvben nem találtam. Legalábbis a nagy részében nem, de a könyv végére érdekes módon előkerült, ami máskor szokásos módon vonul végig a regényen, azaz, hogy van valaki, aki már életében annyira kiüresedett, hogy akár halott is lehetne. Úgy tűnik ezekért a karakterekért szeretem az írót. Mintha úgy íródott volna a könyv: Murakami írni akart egy újabb Norvég erdőt, de aztán az utolsó 30 oldalon elszállt az agya és befordult szokásos világába - na ez, ami még megmentett nekem is valamit ebből. De attól ez még nem egy birkakergető nagy kaland.

Három szereplőről van szó, akik reménytelenül szeretik egymást, és köztük egy, gyakorlatilag képtelen a szerelemre. A háromból egy szereplő férfi, ő szokásos módon rengeteg nővel teremt iszonyú felületes és jellegtelen kapcsolatot, de végül is - miután ő az író megkönyvesülése - ő az aki megérti hármuk kapcsolatát, felfogja külön világaik szinte lehetetlen átjárhatóságát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.