Habár úgy terveztem, kissé hanyagolom egy darabig Murakamit, lássuk be, nem ment, újjab regényen vagyok túl.

A Kafka a tengerparton is olyan könyv, amelyre sokan azt mondják:érthetetlen. Valójában, engem, ilyen szempontból és semmilyenből sem frusztrál Murakami, nem igazán foglalkozom azzal kényszeredetten sosem, hogy megfejtsem, nem kell fejtegetnem, számomra mindig mond valamit és ahogy haladok a könyvein egyre több összefüggést látok a különálló regények között is. Ha persze lenne rá lehetőségem, tudnék beszélgetni az íróval, elmondanám, én mit gondolok, kiderülne, jó nyomon járok, vagy sem, de erre nincs lehetőségem. És lehet, mindez, nem is számít. Hiszen, sem elemző, sem kritikus nem vagyok, hanem csak az egyszerű befogadó, lehet mindig mást mondana, ahányszor elolvasnám. A lényeg az idézet fülszöveg után jön.

A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény páratlan fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember, Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködö Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket. Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet "férfi-női, férfi-férfi és női-férfi" alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót.

A lényeg (számomra, szerintem stb. és igyekszem rövid, és gyors lenni, éjszaka van, nem tudok aludni. Sokszor persze az is baj, hogy nem mindig tudom jól visszaadni az az olvasással nyert élményeimet, nem vagyok irodalmár, de belülről ezek a dolgok igazán foglalkoztatnak):

Vannak emberek, akik már életükben meghalnak és tulajdonképpan "halott módjára élik le az életüket". Róluk szól ez a regény. Nakata a II. vh-ban halt meg még gyerekkorában, csak hát nem sikerült egészen és félig-meddig életben maradt... Az árnyék motívum már aki olvasta, tudja hogy szerepelt a Világvége és a keményre főtt csodaországban, ott is a haldokló esetén. Szaeki húsz évesen veszítette el a szerelmét és ezen nem tudott soha túllépni, így tulajdonképpen az ő számára is véget ért akkor az élet, mert akkor kimúlt benne az élet akarata, elvesztete párját, lényegének a felét. Számukra igazán a halál és az élet között már csak annyi a különbség, hogy a valódi halál beáltával a"helyükre kerülnek a dolgok".

Lehetne még a halálon túli dolgokról írni, ez szintén izgalmas Murakaminál, a nevek jelentéktelensége, az emlékek, mind-mind visszatér a regényeiben.

És Tamura Kafka... Egy tizenöt éves fiú. Amikor elkezdtem, azt hittem, ismét egy olyan főszereplő lesz, akivel nem tudok igazán azonosulni, mint a Birkakergetőben. (Ez mondjuk nem baj). De most tévedtem, valójában vele végül is nagyon sok közös párhuzamot találtam. Ebben a regényben - ha én benne vagyok, és nyilván benne vagyok, én Kafka vagyok, Kafkaként éltem át a regényt.

Kafka ugyanazt keresi az életben, amit én is, a fő kérdései is ugyanazok. (Megjegyzem, nem kell ahhoz egy szülőnek elhagynia a gyerekét, hogy azok a kérdések aztán végigkísérjék az életét, miért rosszabb ő, vagy mi is az a negatívum benne, ami kiveti társadalomból. Azt hiszem Murakamit sem hagyták el a szülei, de nem vagyok benne biztos. Mégis, szinte nincs egy regénye se, ahol a főhős jó viszonyban lenne a szüleivel, általában semmilyen viszony sincs, vagy semmi pozitív).

Ezek miatt a problémák miatt Kafka sem tartozik az általában véve vett "élők" közé. De neki még van némi esélye visszatalálni, már ha választ tud kapni a kérdéseire, és túl tud lépni azokon...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.