Nyolcadik hónapja járok fitnessz-terembe (mondhatnám, hogy ez de szép teljesítmény tőlem, de most nem erről lesz szó).

Van két szuper edzőm, de titokban már vágyom egy harmadik sportra, csakhát nem fér bele a szabadidőmbe :( Így egyelőre csak két edzőm van.

Egyikük, azt hiszem 55 év fölött van, nagyon motivál, hihetetlen életkedve és energiája van. Mindig bohóckodik és bármilyen napon vagyok túl, 19 órától 20:15-ig ettől jól leszek én is. Szeretem az életbölcsességeit, és nem kell, hogy az órán mondja, mert fb-n is ír.

Például. "nincs más dolgom, mint stabilan koncentrálni, és tartani a figyelmemet előre, lélegezni, és nem reagálni". Erről a figyelemről, egy pontról, az én pontomról akaram írni, amire koncentrálnom kellene, de most hirtelen eltűnt minden szentimentális hangulatom, ami az íráshoz kell.

Ehelyett akkor leírom, sokan kérdezték, miért kezdtem el járni edzeni, és hogy hogy bírom.

Igazából a gyógytornával kezdtem, amit a bénulás ellen írtak fel, nálam sehogy sem működött. Jártam rendszeresen és semmi olyan változás nem történt, ami ne történt volna csupán az idő múlásával. Van egy "öröklött" betegségem, amit nem tudom kitől örökölhettem, ezzel nem állok jól, mivel senki nem szólt, soha nem kezeltettem, most néha félek a bénulástól és igazából nincs előttem ez a fenti pont, amire koncentrálnom kellene. Végül nem mentem vissza egyik orvoshoz sem, hanem meglátogattam a hozzám legközelebb lévő fitness-termet. Így kezdődött és visszagondolni sem jó rá, mennyire fájdalmas volt eleinte. Nem is jártam még ősszel, csak hetente egyszer. A többi már jött magától, valahogy egyre több időt akarok ott lenni, mindenki így van vele, úgy tűnik a sport függőséget okoz. De ez nem baj. Mostanában mindenkinek mondom, hogy ez megváltoztatta az életem. Pedig külsőleg szerintem semmit sem változtam, engem nem lehet példaként mutogatni, semmit sem fogytam, nem is híztam, negyvenvalahány kiló vagyok, nem is mérem, nem lettem nagyon izmos, se szálkás, se semmi különös. Persze ugyanúgy vannak fájdalmaim, de alapvetően jobban vagyok, erősebb vagyok és jobban bírom a testi fájdalmat.

Az előttem levő pont, amire koncentrálnom kellene, nincs előttem. Sose éreztem, hogy ott lenne, de az utóbbi évben úgy sejtettem, hogy van ilyen pont valahol belül. Ez ma már nem tűnik tökéletesnek, mert magamba befelé figyelek, nem előre. Ráadásul az én pontom átvert engem. Időnként azt gondoltam, egy gyöngyszem, ami sugárzik és "átmelegít", "értékes". Valójában megmérgez, csak egy szilánk, nem sugárzik, hanem szikrázik és szúrós. Ennyit a szentimentalitásról. Nem vagyok büszke erre, nem is megy róla írni.

Óraátállítás van, nem tudok aludni :/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.